Készült: 2017. szeptember 20.

Minden fehér lóval együtt, amit meglovagolsz,
mozgásba lendül valahol ezen a világon egy fekete is … és fordítva.
Ne félj se a fénytől, se a sötétségtől.
Öleld át mindkettőt és találd meg a békét.

(Részlet Veit Lindau LélekBehatolva c. könyvéből)

Rövid figyelmeztetés. Ez a szöveg felháboríthat. Nyugodtan légy dühös, és olvasd el újra (remélhetőleg elolvasod) valamivel később. Lehet, hogy belenyúl egy sebbe, ami gyógyulni akar.

Mit értek az alatt, hogy jó ember?

Egy jó embernek helyén van a szíve. Fenséges ideálok motiválják. Szeretne jó lenni, és megmenteni a világot. Vagy illúzióként tekint a világra, és már csak önmagában akar békére lelni. Érzékeny. Érzékeny az igazságtalanságra, ami a világban történik. Legtöbbször maga is mély sebet hordoz. Úgy érzi, régi tekintély személyek megsebezték, a világ irányító hatalmai nem értik, és az élet hatalmas piacterén nem látják és nem ismerik el eléggé az ő tarkabarka és sokrétű tehetségét. Az új időért él – a dolgok  igazságosabb, érzékenyebb, összefüggőbb rendje – aminek el kell jönnie. Válaszokat kereső útján és az önmegvalósítás belső világában tett barangolásai során értékes dolgokat ismert meg – mint meditáció, terápia, vegán étkezés, erőszakmentes kommunikáció, beszélni az érzelmeiről, spiritualitás, …  Ezek a dolgok valóban jót tesznek a jó embernek. Szeretné megosztani ezeket. Mindannyiunkkal. Ez idáig rendben is van.

De van egy rejtett gubanc a dologban.

A jó ember nem csak jó. Titokban jobbnak tartja magát. Jobbnak, mint a régi világ. Jobbnak, mint a bankárok, a katonai szakértők, a régimódi macsók; a szülők, akik egyszerűen csak tévét akarnak nézni, ahelyett hogy az élet értelmét keresnék. Jobbnak, mint azok az emberek, akik még esznek húst. Jobbnak, mint azok az emberek, akik sikerre törekszenek és minden nap kötelességtudóan végzik a munkájukat… Ezt nem vallaná be, a mi jó emberünk. Mert az ő legfelsőbb ideálja, hogy minden embert szeressen. De valójában sok fajtársát kirekeszti az elméjében.

Folyton jónak lenni strapás.

Mert nem csak fény vagyunk, árnyékot is vetünk. Mit tegyünk a saját sötét oldalunkkal? Hiszen annyira ragyogni akarunk. Hová a mohósággal, a vággyal, a frusztrációval, az irigységgel, a bátortalansággal…? Tudod – ők azok a kellemetlen vendégek, akik szívesen látogatnak meg a csendes, nyugodt egyedüllét pillanataiban, és ezt egészen addig teszik, míg élünk. Ha többé nem időzhetnek bennünk – mert mi mindenképp jók, pozitívak, fényesek, derűsek, szeretet, fény és angyalok akarunk lenni – akkor emberi komplexitásunk általunk nem kedvelt részei elsüllyednek. Nem tűnnek el. Idegen vetítővásznakra projektáljuk őket –  vágyunkat a szomszédra, aki nagy autóval jár, gyengeségünket az alkoholistára, kötözködési vágyunkat a politikusra, hatalmi vágyunkat pedig az „összeesküvésekre” a világban.

A jó embernek van egy problémája, és ez az ő tehetetlensége.

Annyival többet tudna adni, és annyi mindent meg tudna változtatni. Valóban rengeteg értékes impulzust és minőséget gyűjtött össze belső kincsesládájában. De a világ odakint – az a durva, zilált és gyors – nem igazán akarja őt meghallani. Titokban van egy teóriája arról, miért van ez így: ő egyszerűen túl jó. De ezzel rossz helyen kopogtat. Valójában túlságosan arrogáns. Ítéletei izolálták őt. Fekete-fehér gondolkodásmódja láthatatlan falakat emel közte és azok közt, akik mások. Nem akarja többé bepiszkolni a kezét azzal, hogy alászáll sötét részeibe – hogy ott megtalálja mindazt, amit kint csúnyának, helytelennek és hibásnak lát. Könnyebb néhány hasonló gondolkodású emberrel együtt a jó gondolatok és egyszerű koncepciók izolált szigetén kábítania magát, ahelyett hogy felnyissa a szemét, és lássa:

• A jó ember világa luxusjelenség, ami elődei hagyatékára épül – mégpedig azoknak az embereknek a hagyatékára, akiket ő lenéz.
• A csoportok, akiket (titokban) feltartott mutatóujjal elítél – akár akarja, akár nem –, egy csónakban ülnek vele. Vagy megtanulunk együtt evezni, vagy egyszer csak el fogunk süllyedni. A megértéseket élni összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint prédikálni róluk.
• Béke – kint és bent – csak akkor lesz, amikor a sötét és a fény egy asztalhoz ülnek és, mint egyazon kéz ujjai, meghallgatják egymást.

Ki más is indíthatná el ezt a párbeszédet, ha nem a mi jó emberünk?

Ideáljai már megvannak hozzá. Már csak késznek kell lennie arra, hogy felvállalja a hídépítés fáradtságát. Ha a jó ember kilép az álmából és kimegy az utcára nem valami ELLEN harcolni, hanem a MÁSIKAT meghallgatni… ha integrál világutazóvá lesz, rugalmasságra és befolyásra tesz szert.

Frusztrációja, hogy nem képes hatást gyakorolni, megszűnik és a közös teremtés örömévé szelídül.

Lehet, hogy most mérges vagy, és ezt gondolod: Hogy írhat ilyet a Lindau?

Azért, mert én is jártam ebben a cipőben, és természetesen újra és újra beleesek a  morális ítélkezés csapdájába. Azért írom, mert szeretem a jó ember érzékeny, színpompás potenciálját, és mert a világnak tényleg szüksége van rá. Hé! Ne vedd ezt támadásnak! Vedd inkább sportszerű kihívásnak, hogy azt, amit FONTOSnak látsz, még inkább, még hatékonyabban, még kapcsolódóbban oszd meg mindannyiunkkal.

Én magam is évekig ültem a meditációs párnán, és tudtam, mi mindent csinálnék jobban, ha meglenne hozzá a hatalmam. Mióta elhagytam az elefántcsonttornyot, nem tudok már olyan egyszerűen ujjal mutogatni, mert az emberi lét üvegházában ülök. Például vállalkozóként, aki tucatnyi munkahelyért felelős, olyan döntéseket hozok, amelyekért annak idején az élet értelmét kereső munkanélküliként megvetettem volna magam. Többet hibázok, mióta kezembe veszem a dolgokat, ahelyett, hogy másokat nézek, ahogy csinálják. Gyakrabban hallgatok, mert a dolog sokszor komplikáltabb, mint ahogy gondoltam.

Az utóbbi években egymástól nagyon különböző emberekkel ülhettem egy asztalnál, és hallgathattam őket. Ültem egy asztalnál spirituális tanítókkal, ingyenélőkkel, milliomosokkal, bankárokkal, kurvákkal, rapperekkel, jógatanárokkal, gyógyszergyárak képviselőivel, környezetvédelmi aktivistákkal… Minden egyes találkozásért hálás vagyok. Nem vagyok keresztény a szó vallási értelmében. De Jézus szimbolikus archetípusa mindig is lenyűgözött. Nyitottsága, hogy mindenkivel leüljön egy asztalhoz, és beszéljen a nyelvükön, hogy emlékeztesse őket szeplőtlenségükre – ebből mindannyian tanulhatunk.

Nem lehet egyértelmű határt húzni a jó és a rossz között, ha nyitott szívvel nézed a világot. A Hells Angel megmutatja érzékeny oldalát, és a szent pedig lekének legsötétebb bugyrát. Mindegyik saját részeimet tükrözi vissza – csodaszépeket és rusnyákat. Felfedezhetem a mocskot a fényben és a mocsokban a fényt. Az élet a mindentudás gőgje nélkül komplexebb és – paradox módon – egyszerűbb.

Ha már nem vagy jó ember, akkor lehetsz ember. Ez békét és együttérzést ad. Nyitottabban tudod befogadni, amikor a másik univerzuma megnyílik neked. És ki tudja, lehet, hogy olyan szélesre tárja az ajtaját, hogy megoszthatod vele jókora gazdagságodat.

Szívbéli üdvözlettel, Veit Lindau

Fordítói megjegyzés:

Nem. A jó ember az árnyékmunkát sem szereti. ;-) Ha te ember vagy, ajánlom az integrál árnyékmunkát rendszeres használatra. Itt találsz hozzá hanganyagot: https://soundcloud.com/enik-herold/3-2-1-arnyekmunka

Az árnyékról, a projekcióról itt olvashatsz tőlem: http://heroldeniko.hu/blog/64-tukrom-tukrom.html

A fordítást Veit & Andrea Lindau engedélyével készítettem. 

Eredeti cikk: http://veitlindau.com/2014/04/die-arroganz-der-gutmenschen/ 

• Előző
• Tovább