Készült: 2020. március 11.

Több mint másfél évtizede járom az önismeret útját. Számos módszerrel és irányzattal találkoztam ezen az úton. S hogy mit kerestem?

Ha egy szóba sűrítem: a szabadságot.

Kerestem a szabadságot a jóga útján, meditációkban, a pszichológusom foteljében, játszmakör elemzésben, önismereti csoportokban - mozgásban, táncban, böjtben, a munkámban, a kapcsolataimban.

És egy ponthoz újra és újra visszatértem: önmagamhoz. S ahhoz, hogy ezt a fogalmat, a SZABADSÁGot, és azt, amit számomra jelent, újra és újra felülírjam.

Kerestem a szabadságot azzal, hogy a jógával a testem határait teszteltem. És a valódi szabadságot a gyakorlatokban, és a határtalanságot abban találtam meg, hogy elfogadtam a határaimat. Ezzel nyílhattam meg annak a tapasztalásnak, hogy ugyanazon a formán belül végtelen sok tapasztalási lehetőségem van.

Kerestem a szabadságot a meditációs párnán, hosszú, többnapos csendben és hallgatásokban. És a végtelen tágassággal és csenddel feltöltve a valódi szabadságot a kimondásban találtam meg. Abban, hogy megmutom és kimondom a gondolataimat, amik a legbensőbb bensőmben vannak egy az egyben, visszatompítatlan.

Kerestem a szabadságot belső képekben, lehunyt szemmel a pszichológusomnál töltött évek alatt. Remélve, hogy begyógyul a régi seb. És a valódi szabadságot abban találtam meg, hogy engedem, hogy itt legyen velem ez a seb. Mert hozzám tartozik. A részem. A gyökerem. Mert benne van az erőm: ott vagyok a legerősebb, ahol korábban eltörtem. Azzal válok szabaddá, hogy az életemben újra és újra hagyom, hogy jöjjenek az érzelmi hullámok, és ha ezt hagyom, maguktól csendesülnek. Egyre kevésbé határoznak meg, és azt, amerre tartok, ahogyan élek.

Kerestem a szabadságot önismereti csoportokban, s azzal, hogy éveken át csoportról csoportra jártam. És kerestem a szabadságot játszmakör elemzésben azzal, hogy milliméter pontos darabokra elemeztem, mit és hogyan csinálok rosszul a kapcsolataimban. A valódi szabadság felé vezető utat, a régi minták átírásának útját abban találtam meg, hogy azzal kezdtem el foglalkozni és tisztáztam magamban, amit akarok, amire vágyom. Mert ahol a figyelmem, azt valósítom meg az életemben. Azt hozom létre a valóságban.

Kerestem a szabadságot a böjtben. És igen, ott megtaláltam. Valóban. Mert a böjt kivisz a mintákból, a saját magamról alkotott elképzelésekből, felpuhítja az egót. Megtapasztalhatom, hogy mindenem megvan. Teljes vagyok. Nincsen szükségem semmire. És ez a szükség-nélküliség, a teljesség megtapasztalása valódi szabadságot ad.

Kerestem sokáig a szabadságot a függetlenségben, és abban, hogy azt és úgy teszek, amit akarok, követem a vágyaimat. És a valódi szabadságot az elköteleződésben és a kitartásban találtam meg. Abban, hogy ezeknek odaadom, átadom magam.

Sok évig azt gondoltam magamról, hogy nagy a szabadságigényem. És rájöttem, valójában a közelségtől való félelmem nagy, amit szabadság-álruhába öltöztetek, aminek semmi köze nincsen a valódi szabadsághoz. A valódi szabadságot a távolság helyett a közelségben találtam meg. Abban, hogy engedem a közelséget. Feloldódom benne. És abban, hogy ellenállok a kísérleteimnek, hogy kiugorjak a közelségből, ami megérint és megijeszt egyszerre. Mert van az a csönd, amikor nincs köztünk távolság. Csak a szívközelség, csak a kapcsolat van. Pusztán. Megszűnik köztünk a távolság, feloldódik a nem-én. A valódi szabadság az, hogy ezt hagyom. Megengedem. Mert már nem akarom, hogy a félelmem határozzon meg.

Szabad akarok lenni. Szabadon akarok szeretni. Valóban.

• Előző
• Tovább