Készült: 2016. október 12.

Új könyvem megjelenése kapcsán épp az olvasók kérdéseit válaszolom meg siker témájában a Facebook oldalamon. Az egyik leggyakrabban feltett kérdésre szeretnék részletesebben kitérni. Ez némi eltéréssel és variációkkal nagyjából így hangzik:

„Nem tudok egy út / kapcsolat / munka mellett dönteni. Olyan sok lehetőséget tartok érdekesnek. Ha lelkesen belépek egy nyitott ajtón, néhány napon belül elveszítem a kedvem, és attól is tartok, hogy sok más izgalmas lehetőségről lemaradok. El kell köteleződnöm? Hogyan tudom magam elkötelezni?”

Nos, nem kell elköteleződnöd. Bármeddig folytathatod ugyanígy tovább. De valamikor meg kellene ajándékoznod magad azzal, hogy megállsz, és tudatosítod ennek a taktikának a következményeit. Aki egyszerre sok helyen ás, az végül sok lyukkal találja magát szemben, de egyik sem lesz igazán mély. Kicsi a valószínűsége, hogy így valaha is megtudod, mi vár rád a fal mögött.

Manapság – ahogy az megszokott – valódi kategóriája is van ennek a jelenségnek: szkenner személyiség. Sokoldalú tehetség. Multitalentum… Személy szerint én szkeptikusan szemlélem ezt. Lehet, hogy megnyugtató, ha valaki magára ismer az ilyen tipizálásokban. Úgy érezzük, értenek bennünket. Nem vagyunk többé egyedül. De az ilyen skatulya gyorsan az elme börtönévé válik („Azért mert ilyen vagyok, nem tudok másképp tenni…”).

A tudomány és a tanácsadói körök futószalagon ontják az újabbnál újabb besorolásokat és szindrómákat – amikre a dédszüleink csak elképedten bámultak volna. Ezzel nem akarok azokból a harcokból és konfliktusokból viccet csinálni, amiket talán te magad is átélsz, mert úgy hiszed, az élet keresztútjánál nem tudsz egyértelmű döntést hozni.

Saját tapasztalatból tudom, mennyire valósnak tűnhet a választás terhe. De tényleg egy elképesztő génmutációval van itt dolgunk, ami miatt a döntésképtelen sokoldalú tehetségek gomba módjára szaporodnak az elmúlt két évtizedben, vagy a valóság ennél sokkal banálisabb?

Lehet, hogy csak a kissé összezavarodott elménk az, amitől szenvedünk.

• Túlterhelve a lehetőségek áradatától, ami elődeink számára ismeretlen jelenség volt.
• Sok ember akaraterejét és koncentrációs képességét gyengíti az ingeráradat és az állandó stressz.
• Ehhez jön továbbá az az őrület, hogy mindenáron meg akarjuk valósítani és szabadon kiteljesíteni önmagunkat.

Lehet, hogy most ezt gondolod: „Na de, Veit, álljunk csak meg! Te vagy az, aki mindig az önmegvalósításról írsz.” Igaz! Ugyanakkor van itt egy félreértés, ha azt gondolod, az önmegvalósítás azt jelenti, mindig azt teszed, amihez kedved van, és ami örömöt okoz.

Az önmegvalósítás útja nem az egódat hizlalja. Az önmegvalósítás azt mutatja meg, ki vagy TE  

valójában.

Az ego soha nem fog száz százalékosan jóllakni. Nem ilyen a természete. Mindegy, melyik úton indulsz el, vagy hogy döntésképtelenül ücsörögsz a kereszteződésnél – az ego soha nem lesz száz százalékosan boldog.

Önoptimalizáló kultúránkba beszivárgott az a mítosz, hogy mindenünk meglehet. Ez bizonyos értelemben igaz is. Csak nem úgy, ahogyan azt gyakran az emberek értik. Az ego csak rövid távon képes azt az érzést fenntartani, hogy mindene megvan. Aztán újra elkezd valami hiányozni neki. Ilyen a kereső, a követelőző – a tökéletlenség illúziójából eredő szerkezete. De ez nem baj, mert TE nem az egód vagy.

TE magad válhatsz mindenné és te leszel minden, ha kész vagy mindent odaadni.

Mindent odaadni azt jelenti, hogy teljesen átadod magad. Egy dolognak, egy embernek, egy pillanatnak, egy útnak. És ezt a fogyasztói társadalmunkban igencsak elfelejtettük. Keveset akarunk adni, és ezért mindent megkapni. Életünk döntéseinek kereszteződésében állunk, és ösztönösen érezzük: Mindegy, melyik úton indulunk el – valamit el is fogunk veszíteni ezáltal.

Ha férfiként egy nő mellett döntesz, azzal elméletileg négymilliárd másik nőnemű játszótársat szalasztasz el. És ki tudja? Lehet, hogy van egy még szebb, még okosabb, még megértőbb közöttük?

Ha vállalkozóként egy célcsoport, egy speciális terület mellett döntesz, akkor sok másik ajtó bezárul. Ez néha olyan érzés, mintha veszteség érne.

Ehhez jön még, hogy sejted, a lelkesedés első fázisa után minden út tartogat hosszú egyenes szakaszokat és fárasztó emelkedőket.

Ugye, hogy teljesen érthető, hogy a bennünk élő enyhén önmagába szerelmesedett, kreatív multitalentum gyermek olyan megoldásra vágyik, hogy minden esküvőn táncolhasson, addig, míg örömét leli benne… minden virágra rászállhasson, és minden nektárt megízlelhessen?

Hidd el, meglehetősen jól ismerem ezt az érzést. Mert én is olyan ember vagyok, aki igazán sokat akar az élettől. De egyszer komolyan fel kell tenni magunknak azt a kérdést, mit jelent az „igazán sok”.

Miről szóljon valóban, igazán az életünk?

Ezt a játékot – nevezzük életnek – nem arra találták ki, hogy jóllakassa az egót. Egyszer csak annyira elfáradsz ebben a tévedésben, hogy megérted: Igazából a felébredésről van szó. Arról a kérdésről, hogy ki vagy te valójában, és milyen közeg adja meg számodra a legerősebb tüzet ahhoz, hogy mindent elégess, ami nem te vagy.

Konkrétumok. Mit tudsz tenni, ha érintett vagy ebben a témában?

1. Szállj ki minden skatulyából, amit arra kínálnak neked, hogy megmagyarázd, miért vagy olyan, amilyen. Ne hagyd, hogy visszatartson az a csábító illúzió, hogy te egy különleges teremtmény vagy.
2. Barátkozz meg azzal a ténnyel, hogy valamit így is, úgy is fel kell áldoznod. A kérdés az, hogy szabad akaratodból és tudatosan teszed ezt, vagy panaszkodó áldozatként? Tedd világossá önmagad számára, hogy minden út tartogat magában izgalmas kvantumugrásokat, eksztatikus kanyarokat, és … hát igen, sajnos unalmas, kihívásokkal teli hosszú egyenes etapokat is.
3. Kérdezd meg magadtól: Életed végén azt akarod majd mondani magadnak, „Sajnos soha nem tudtam igazán dönteni, ezért nem tudom, mi lett volna lehetséges.”? Vagy valódi esélyt akarsz adni legalább egy útnak, hogy elvezessen önmagadhoz?
4. A válasz ott vár rád, benned. Csendesedj el. Vonulj vissza egy időre mindennemű ingertől. Erősítsd a koncentrációdat. Például meditációs elvonuláson. Vagy azzal, hogy 14 napra lemondasz mindennemű médiáról, és egyidejűleg naponta háromszor a következő kérdésen elmélkedsz: „Miről szóljon ténylegesen az életem? Mit vagyok kész ezért adni? Mit akar az élet tőlem?”
5. Aztán dönts egy ajtó, egy speciális terület, egy ember mellett, és bárminemű vészkijárat lehetőségének fenntartása nélkül tarts ki emellett egy teljes évig. Nincs vita. Mindegy, mennyire kételkedsz vagy unatkozol – 365 napig nincs más opció a számodra.
6. Multitalentumnak tartod magad? Szuper! Akkor az összes tehetségedet tedd bele ebben az egy évben egy dologba. Adj oda mindent. Dönts minden nap a gyakorlószőnyeg mellett.

Nézd meg, mi történik veled, ha szabad akaratodból áldozod fel magad.

Nézd meg, mit kapsz, ha egyszer végre mindent, ami vagy, odaadsz.

Ajándékozd oda magad egy útnak.

A fordítást Andrea & Veit Lindau hozzájárulásával készítettem. Eredeti cikk: Das Drama des Multitalents

Kapcsolódó videó (magyar felirattal): MIÉRT - A kérdés, ami mindent megváltoztat

• Előző
• Tovább