Készült: 2021. december 09.

Vannak azok a kapcsolatok, amikor az egyik félnek az a fontos, hogy nyerjen. Ha valakinek alacsony az önértékelése, nyertes és vesztes pozíciókban képes gondolkodni. Személyiségtől, habitustól függően választja a fölé- vagy az alárendelt nyertes és vesztes pozíciókat. És az is lehet, hogy ezek a szerepek életterületenként, kapcsolatonként, vagy akár egy kapcsolaton belül is váltakoznak valakinél.

Ami ezekből a kapcsolatokból hiányzik: az egyenrangú együttműködésre való törekvés.

Ha volt valaha ilyen kapcsolatod hosszabb – rövidebb ideig, talán ismered a fájdalmat, a tehetetlenséget, ami vele jár.

Hogy nem éred el a másikat, mert elveszett a saját belső filmjében az egyik vagy a másik oldalon.

Hogy csak fent – feletted vagy lent tud lenni, mert alárendeltnek érzi magát a gyerekkori sérülésekből és hiedelmekből álló szemüvege miatt, amit visel. Olykor az az érzésed, nem hozzád beszél, hanem egy másik valósággal beszélget. Tulajdonképpen ez így is van. A saját belső valóságát vetíti, projektálja ki a másikra, a külvilágra.

Ha olyan emberrel élted ezt meg, aki önmaga nagyságának és nagyszerűségének bizonyítására teszi ezt – látszólag magabiztosan, azt is tudod, hogy fárasztó és strapás fenntartani egy ilyen típusú kapcsolatot.

A kapcsolati dinamikát tekintve ez a konkurenciaharc szintje. Fontos maga a harc, és a nyerés. Ami igazából csak látszólagos győzelem.

Ha találkoztál önmagában stabil emberrel, megtapasztalhattad, hogy ők azok, akinek nincsen arra szükségük, hogy bizonygassák magukat. Otthon vannak önmagukban. Tisztában vannak saját magukkal, az erényeikkel és a gyengéikkel. Ők azok, akikkel lehet együttműködni, szabadon ötletelni, nyitott füllel egymást meghallgatni. Ilyenkor a másik mássága, eltérő nézőpontja nem ellenség, hanem egy újabb szín a kapcsolatban, ami gazdagítja azt, és mindkét félnek ad.

Ez az együttműködés, a kooperáció szintje kapcsolatdinamikailag. A két fél itt képes rugalmasságra, képes kompromisszumra. Stabil és érett megérkezettség érzetét adják az ilyen kapcsolódások.

És olykor az is lehet, hogy a két fél találkozásából valami teljesen új születik, ha tovább lépnek a kokreáció szintjére.

Nem tudom, te hogy vagy vele, az ilyen találkozások nekem valódi ajándék, amiért végtelenül hálás vagyok. Mert a kettőnk kapcsolatáról szólnak, ahol valóban látjuk és érzékeljük egymást.

A konkurenciaharc csalfa trükkje, hogy látszólag az egyik félnek jobb, mert nyer. Igazából, kívül helyezve magunkat a történéseken és onnan, mintegy madárperspektívából ránézve a helyzetre, ezen a szinten mindkét fél veszít.

Veszítenek azzal, hogy eltávolodnak egymástól, felbomlik a kapcsolat, vagy eleve létre sem jön valódi kapcsolat közöttük. És az is lehet, hogy felszínes látszatkapcsolatban maradnak, ha anyagi vagy érzelmi függőség áll fenn közöttük.

Ezért látszólagos csupán a nyereség –ami igazából mindkét fél vesztesége.

Elveszítik a kapcsolatot – mindketten.

Mert ha az egyik fél a béke érdekében folyton alámegy a másiknak és enged, azzal nem teszi bele magát a kapcsolatba. Kívül hagyja egy részét. Hiányzik a kapcsolatból. Így nem jöhet létre valódi, ember és ember közötti, egyenrangú kapcsolat, legfeljebb csak látszat-kapcsolat közöttük.

S a másik azzal, hogy igaza kell hogy legyen és nyernie kell, nem engedi be a másikat teljességgel a kapcsolatba. Úgy tűnik, ő az erősebb, de igazából fél. Fél attól, hogy szabadon engedje a másikat. Igazgatja, tereli, kontrollálja a másik felet, és a kapcsolatot. Ezzel elveszíti a lehetőséget, hogy megtudja, mit jöhetne létre szabad akarattal közöttük, általuk.

Csináltam én is, megtapasztaltam mindkét oldalt. És olykor, ha nehezebb napom van, ha fáradtabb vagyok, visszacsúszok a régi sémába. Ami jó, hogy utólag lehet korrigálni – tenni azért, hogy maradjunk valódi kapcsolatban és megadjuk az esélyét annak, hogy valódi kapcsolat jöhessen létre közöttünk. Figyelve arra, és tudatosítva, akármilyen berögözött hiedelmeket is hozunk magunkkal a gyerekkorunkból, ma már felnőttek és egyenrangúak vagyunk. Tehetünk aktívan a kapcsolatunk minőségéért. Sőt, szükséges is tennünk ezekért, mert annak a felelőssége, hogy hogyan alakul egy kapcsolat, fele részben a miénk.

És persze megvan annak a kockázata annak, ha két vagy több szabad lélek találkozik egymással. Ott a nagy kérdés, találnak-e közös értékeket, közös utat. És ha igen, az meddig tart?

És mégis… Érdemes tenni. Érdemes, mert a kapcsolataink minősége adja az életünk minőségének alapját. Érdemes, mert a fejlődés minden egyes lépésével nem csak a saját fejlődésünket, de a kollektív nagy Egész fejlődését segítjük.

És ugyanez igaz a békére is - a saját belső békénkre és a világra.

„A harchoz két ember kell, a békéhez egy elég.” (Robert Betz)

Ha képes vagyok beengedni a másik nézőpontját azzal együtt, hogy más a véleménye, kapcsolatban maradunk – magunkkal és a másikkal is.

Így oldhatunk fel ellenállásokat, a két párta szakadást, és feloldhatjuk a harcot. Magunkban, az adott kapcsolatban, és ezzel együtt a kollektív Egészre is hatva, a világban.

Ha egy ember, egy kapcsolat gyógyul, azzal a világ is gyógyul.

Mert végeredményben ugyanazon hatalmas szőttes szálai vagyunk. Ennek felismerésnek a beépítése az életünkbe lehet a közös nyereségünk.

• Előző
• Tovább